A nővérem hamarabb odaért, és hívott, hogy nyugodjak meg, mert két mentő áll az udvaron, így nem lehet semmi baj. Sötét volt bent, az emberek jöttek-mentek, fogalmam nem volt, mi történt. Nyomozókat láttam, aztán jött a doktornő is, aki azt mondta, rossz hírt kell közölnie, Péter sajnos meghalt – csuklott el az asszony hangja. – Először azt állította, a mentősök hibáztak, de rászóltak, hogy ne mondjon semmit. Csak a gyűrűjét és a pulóverét adták vissza a férjemnek majd mondták, hogy a saját érdekünkben ne akarjuk látni, mi történt. Közben várt otthon a tizenegy esztendős kisfiunk, s végig az volt a fejemben, hogy hogyan mondom el ezt az egészet neki.
Sok idős ember küszködik a megélhetéssel, miközben a költségek folyamatosan emelkednek. A nyugdíjas parlament szerint a jelenlegi rendszer igazságtalan, és hosszú távon fenntarthatatlan. A szervezet j
Váratlan bejelentés érkezett! népszerű rapper, Curtis távozik a tv-ből. A hír fut/tű/ként terjedt a kö/ös/égi mé/iában, ahol a rajongók azóta is próbálják eldönteni, hogy ez most mindez Ádám Attila mi
Márciusban még időben, a jól ismert dátum környékén érkezett a nyugdíj, és sokan fellélegezhetnek, hogy legalább most nincs meglepetés. A háttérben azonban már készül valami, ami az egész évet átszabj
Leave a Comment