A nyomozás érdekeire hivatkozva azonban további részleteket nem közöltek. Az intézmény vezetője, Sinkó Szilárd részletesen ismertette a történtek sorrendjét. Elmondása szerint az éjszakás gyermekfelügyelő rövid időn belül észlelte, hogy a lány eltűnt a helyiségből, ezért megkezdte a keresését az épületben, majd segítséget akart kérni. Ezzel egy időben rendőrök érkeztek az intézményhez, akik egy másik, szintén engedély nélkül távol lévő fiatalt szállítottak vissza. Röviddel később az egyik gyermek jelezte, hogy valakit látott az épület tetején. A rendőrök azonnal értesítették a tűzoltókat és a mentőket, miközben átvizsgálták az épület környezetét. Nem sokkal később a 14 éves lányt az épület mellett, a fö/dön fe/ve találták meg.
Az internetet pillanatok alatt bejárta Bohár Dániel legújabb videója, amelyben élesen reagált Orbán Viktor büntetőjogi felelősségére. A felvétel percek alatt hatalmas érdeklődést váltott ki, a közössé
Vasárnap délelőtt dermesztő csend borult Isaszeg környékére. A Rákosról Gödöllőre tartó vonat hirtelen fékezett, majd a sínek mentén riadt utasok tűntek fel. A vonatvezető mindent megtett, de már nem
A hivatalos vizsgálat még tart, de a környékbeliek már különféle magyarázatokat emlegetnek. Van, aki szerint a kislány zenét hallgathatott, és nem vette észre a közeledő vonatot. Mások azt mondják, ta
Leave a Comment