A v/d szerint a négy egészségügyi dolgozó többször is bement a helyiségbe, és hol együtt, hol egymást vá/tva bán/alma/ták a férfit. A vádirat alapján ökö/lel és ten/érrel ü/öt/ék a fe/ét és az a/cát, megr/gták a fején és a lábán, kabátját a fejére húzták, egyikük pedig le is k/pte a már kiszolgáltatott helyzetben lévő beteget. Az ügyészség szerint a bá/talma/ások olyan sú/yosak voltak, hogy a férfi három alkalommal is elveszítette az eszmé/etét. Az egészségügyi intézményekben dolgozók feladata a betegek ellátása és biztonságának garantálása még olyan helyzetekben is, amikor az érintett i/tas, za/art vagy ag/essz/van viselkedik.
Újabb fejlemény történt az eltűnt Egressy Mátyás ügyében: a rendőrség kihallgatott egy férfit, aki a gyanú szerint ellophatta a fiú mobiltelefonját, miután az kiesett a zsebéből egy buszon. A hatóság
54 éves korában meghalt Schmuck Andor – erősítette meg több hírforrás is. A politikus és médiaszereplő Újpesten kezdte önkormányzati képviselőként, később a szociáldemokrata mozgalom egyik arca lett.
December 7-én még minden a megszokott rendben zajlott: Blanka édesapja autóval vitte el a 14 éves kislányt egy r/ndvúra Cegléden. Úgy beszélték meg, később érte is megy majd. Ám amikor eljött az idő,
Leave a Comment