Gulyás részletesen ecsetelte, hogyan változik minden a következő hónapokban. Rövidesen elfogadja a Parlament a jogszabályt, amely hivatalosan is bevezeti a 14. havi nyugdíjat, és már jövőre érkezhet is az első negyede – ráadásul pontosan ugyanakkor, mint a 13. havi összeg.
A miniszter azt is elárulta, hogy a nyugdíjemelés mértéke 3,6% lesz, amely szerinte magasabb az inflációnál. A kormány büszkén hivatkozott arra is, hogy a 2010-es 97 ezer forintos átlagnyugdíj 2025 szeptemberére már 245 ezer forint fölé nőtt, és ez még tovább emelkedik.
Gulyás határozottan közölte:
A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot!
KÖVETKEZŐ OLDALÖt év után zárult le teljesen a hatósági vizsgálat, amely alátámasztotta, hogy a beruházások – például a hűtőház vagy kerékpárút – kudarca, illetve az esetleges költségvetési szabálytal
KÖVETKEZŐ OLDALBudapest több kerületében is szervezetten keresik Egressy Mátyást, aki január 17-én hajnalban tűnt el. A 18 éves fiú utoljára az Ö/kert ben volt látható, ahonnan nem tért haza sasadi ot
KÖVETKEZŐ OLDALErős Antónia szinte minden hétköznap este az R/L Híradóban látható, ugyanis Szellő István oldalán vezeti a műsort. Azonban ez most megváltozik! Erős Antónia és Szellő István remek páros
Leave a Comment