A tragédia mögött több sötét árny is kirajzolódik. A nő közösségi oldalán hagyott nyomok szerint súlyos betegséggel küzdött, ami már önmagában is megviselhette. Rokona megerősítette: nem egyetlen ok vezetett a végzetes döntéshez. Ugyanakkor sokatmondó utalást tett arra is, hogy a hetek óta zúduló, háb0rút emlegető politikai üzenetek mély nyomot hagyhattak az asszonyban. A félelem – hogy szerettei háb0/rúba kerülhetnek – végzetes spirálba sodorhatta.
FÉRJE IS EZT TETTE! MUTATJUK MI TÖRTÉNT!
A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot!
Van valami furcsa varázsa annak, amikor egy ország egyszerre „ajándékoz” és közben mégis csendben elvesz. A nyugdíjas ilyenkor ott ül a konyhaasztalnál, nézi a telefonját, frissít, frissít, majd megjö
A hét elején Tóth Gabi még mosolyogva vett részt a Megasztár hivatalos sajtótájékoztatóján, ám tegnap már egészen más hangulatban jelentkezett: könnyeivel küszködve osztotta meg a nyilvánossággal: A h
Rendkívüli jelenetek zajlottak az RTL tehetségkutatójának legutóbbi forgatásán. A zsűri tagjai között eddig ritkán fordult elő olyan éles szóváltás, amely miatt meg kellett szakítani a munkát, most az
Leave a Comment