Erika közben mindent bevetett a háttérben: beszélt az édesapával, a családdal, és persze magával Attilával is. Úgy fogalmazott: „Az idei mezőny egyik legnagyobb tehetsége. Mindent meg fogok tenni érte.” A Megasztár körül egyre nőtt a feszültség – hiszen több millió néző várja, vajon mi lesz a fiú sorsa. Emellett ott a hihetetlen tény: legutóbb valaki kétszázezer helyett kétmillió forintnyi szavazatot küldött rá, hogy bent tartsa!
És most végre eljött a pillanat, amire mindenki várt. A döntés megszületett: ÁDÁM ATTILA NEM LÉP KI! – állítja egy bennfentes a Rdit-en! Szombat este minden kiderül!
KÖVETKEZŐ OLDALAz Ázsia Expressz legutóbbi hajszája minden eddiginél több izgalmat hozott. A nap végén Németh Kristóf és Lakatos Levente érkeztek utolsóként a célba, ami első pillantásra azt jelentett
KÖVETKEZŐ OLDALLátszólag nyugodt beszélgetés zajlott Németh Balázs és Szijjártó Péter között a Harcosok órája podcastban, amikor egyszer csak előkerült egy név, amely az elmúlt napokban komoly indulat
KÖVETKEZŐ OLDALHétfőn kezdődik, és október közepéig tart a nyugdíjasoknak járó 30 ezer forintos élelmiszer-utalványok postai kézbesítése, ami után egészen december 31-éig lehet őket felhasználni hideg
Leave a Comment