Majka nem kerülte a felelősséget, sőt: kíméletlen őszinteséggel írt magáról. „Egy címeres ökör vagyok” – kezdte bejegyzését, majd hozzátette, hogy mérhetetlenül sajnálja a történteket, és vállalja a következményeket. „Nincs rá mentség” – írta, hangsúlyozva, hogy szerencsének tartja, hogy a rendőrök még időben megállították, mielőtt bármi baj történhetett volna. A rapper később már nem kívánt nyilatkozni az ügyben, telefonon sem kommentálta az esetet. A rajongók és a közvélemény viszont azonnal reagált: sokan dicsérték az őszinteségét, mások keményen elítélték a felelőtlenséget.
A TÖRTÉNET AZONBAN ITT MÉG NEM ÉRT VÉGET:
A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot!
KÖVETKEZŐ OLDALA Nemzeti Konzultációk helyett népszavazások és online kérdőívek jönnek. Magyar Péter kiemelte, hogy a felálló Tisza-kormánynak rengeteg feladata lesz. Az első, hogy elfogadják a korrup
KÖVETKEZŐ OLDALLemondásra szólították fel Magyar Pétert – Nem akárki mondta ki a súlyos kritikát. Pokol Béla, az Alkotmánybíróság korábbi tagja reagált Magyar Péter hétfői bejegyzésére, s úgy fogalmaz
KÖVETKEZŐ OLDALHónapok óta erről beszél az egész ország, de eddig csak találgatások és kiszivárgott információk keringtek. Több millió nyugdíjas várja lélegzet-visszafojtva, mikor derül ki végre, hogy
Leave a Comment