Hálás vagyok, mert ez idővel változott, ma pedig már bármit megbeszélünk, és jó a kettőnk közötti kötelék. – mesélte Viktor Mélyből a magasba – így lehetne jellemezni a sportoló és a nagyobbik fia kapcsolatát. Erdei Zsoltnak és Viktornak jó néhány év kellett ahhoz, hogy összecsiszolódjanak. Hiszen egykor Fia els/ökött tőle!
A program tehát valóban azoknak szól, akik életvitelszerűen ott élnek, és saját otthonukat szeretnék rendbe tenni. Mire költhető a támogatás? A felhasználási kör meglehetősen széles, ami nagy mozgáste
Vasárnap az egész országra kiadták a figyelmeztetést zivatarok miatt, Dunaújvárosra pedig akkora mennyiségű eső zúdult, hogy az utcák szinte folyóvá változtak. Az előrejelzések szerint ma már nem is s
A napok óta tartó elviselhetetlen hőség után végre megérkezik a fordulat, de korántsem úgy, ahogy sokan remélték. Az országot napokon át perzselő kánikulát egy rendkívül markáns hidegfront szakítja fé
Leave a Comment