A budapesti gimnázium homlokzatán komoran csap bele a szél a fekete lobogóba, mintha maga az épület is gyászolna. A Klubrádió értesülései szerint az iskola nem hirdetett meg hivatalos, központi megemlékezést, ám a diákok nem tudtak és nem is akartak szó nélkül elmenni társuk eltűnése mellett: egy asztalra kitették Mátyás fényképét, gyertyákat gyújtottak, és némán, könnyes szemmel emlékeztek rá az iskola falai között.
A szeretlekmagyarorszag.hu helyszíni információi is megerősítették, hogy a tanulók valóban spontán megemlékezést tartottak az épületben – minden hivatalosság nélkül, de annál megrendítőbb csendben.
Rekordot döntött a budapesti Pr/de 2025-ben – soha ennyien nem vettek részt Magyarországon a rendezvény történetében. A Városház térről induló, szivárványszínű menet szombaton délután háromkor indult
Rejtélyes incidens rázta meg a hajnalt M. Péter otthonánál Budán, a XII. kerületben (Hegyvidék) lakóit hétfőn hajnalban sokkolta a hír, miszerint egy ismeretlen elkövető megpróbálta felgyújtani M. Pét
Az RTL esti Híradójában furcsa jelenetre lettek figyelmesek a nézők. Erős Antónia szokás szerint elegánsan vezette a műsort, ám egy villanásnyi képkocka miatt sokan azt hitték: baki történt! A komment
Leave a Comment