Akik 2025 januárjában még a rezsivédett kereten belül fogyasztottak, azok 2026 januárra is ezen belül maradnak a számlázás szerint – akkor is, ha időközben túllépték a kedvezményes mennyiséget. Ez azt jelenti, hogy egyes háztartásoknál a tényleges kedvezmény akár 30 százaléknál is nagyobb lehet.
A pénzhez sem mindenki egyszerre jut hozzá: az átalánydíjasok az éves elszámoló számlában,
Az előre fizetős gáz- és áramfelhasználók sem maradnak ki: egységesen 7000 forintos támogatást kapnak.
És a végén a legnagyobb meglepetés:
Az áramos kedvezményhez nem kell bizonyítani, hogy valaki ténylegesen árammal fűt. Vagyis a fával, szénnel vagy más módon fűtők is jogosultak lehetnek erre a 30 százalékos jóváírásra, ha az áramot más célra használják.
A támogatás nem automatikus mindenkinél:
Akinek nincs vezetékes gáza, vagy az áramra szeretné érvényesíteni a kedvezményt, annak nyilatkoznia kell – legkésőbb április 30-ig! Az is fontos kitétel, hogy áramnál kötelező megjelölni egyetlen konkrét villanyórát, amire a kedvezményt kérik.
A fordulat egyetlen rövid mondatban érkezett. „Találkozunk a bíróságon.” Ezzel Áder János világossá tette, hogy nem csupán nyilatkozatokkal kíván reagálni, hanem jogi útra tereli az ügyet. A tömör üze
Eljöhet az a pillanat, amikor már nem biztonságos volán mögé ülni. Ilyenkor az idősebb sofőröknek saját maguk és mások érdekében le kell adniuk a jogosítványt, és abba kell hagyniuk a vezetést. MEGÉRK
Információk szerint a vőlegény lehetett az, aki a helyszínről elvitte a telefont. A készülék lokátora Komárom környékén jelzett a baleset után. Miért vitte volna magával? És miért épp azt kereste, mik
Leave a Comment