„Kátya halála előtt rendelkezett azokról a lehetőségekről is, ha az összegyűlt összeg meghaladja a kezelése költségeit vagy – mint sajnos jelen esetben – ha nem lesz lehetősége befejezni. Mivel mindannyiunkat váratlanul érte, hogy Kátya bár keményen és kitartóan küzdött a betegséggel, mégis alulmaradt ebben az igazságtalan küzdelemben, nem volt lehetőségünk egyeztetni jogi és pénzügyi szempontból akarata kivitelezhetőségéről. Várhatóan egy hét múlva tájékoztatunk mindenkit az összegyűlt pénz sorsáról, illetve a megmaradt támogatás visszatérítésének lehetőségéről.
Még egyszer köszönjük a család nevében, hogy megmutattátok az elmúlt hetekben Kátyának, mennyire szeretitek. Nyugodj békében, sosem fogunk elfelejteni!”
Ki köti meg a piros fonalat? A hagyomány szerint a vörös fonalat a család legidősebb tagja köti meg. Az is megengedett, hogy jó és tiszta gondolkodású személy kösse meg. A fonal megkötése közben csak
A tehetségkutató műsorok válogatásain kétféle énekessel találkozhatunk: az egyik olyan, aki nincs tisztában a saját képességeivel és hallgathatatlan – rajtuk általában könnyes szemmel nevetünk –, a má
Ez már nem az első baleset idén a társulat történetében; csak néhány héttel ezelőtt, a győri premieren egy motoros artista repült ki egy gömbből – egy évvel azután, hogy a Magyar Nemzeti Cirkusz szoln