Bár a 13 betűs kifejezés mindkét szavának első betűjét sikerült kitalálnia, egyetlen magánhangzót sem talált el, így rendkívül nehéz feladat elé került.
Be kell vallanunk, hogy mi sem tudtuk megfejteni a K_ T_R S_ _ _ _R kifejezést, mert ez valóban nagyon kevés támpontot adott, és a „bádogember” alapján is téves irányba indultunk.
Ráadásul az idő sem sok: az a 20 másodperc csak akkor elegendő, ha azonnal, vagy legfeljebb második-harmadik próbálkozásra sikerül rájönni a megoldásra.
A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot!
Rák Érzelmileg intenzív nap elé nézel. A körülötted lévő emberek érzelmi hullámzásai hatással lehetnek rád, ezért fontos, hogy megőrizd a nyugalmadat. Ha valami zavar, beszélj róla őszintén, de próbál
Új szerelem van kibontakozóban az életében! Gáspár Evelin tavaly nyár óta szingli és bombanő lett. Nem csoda, ha naponta megkeresik őt ajánlatokkal, udvarlási szándékkal. Édesapja, Gáspár Győzike korá
Tavaly év végén nagy port kavart Vadon Jani döntése, amikor bejelentette, hogy otthagyja a Rádió1 Balázsék című műsorát, és más irányba kacsingat. Rajongói azóta is rendszeresen kifejezik hiányukat po