Dr. Gesztes Éva, a Magyar Gyermekmentő Alapítvány szakmai igazgatója szerint a kicsik olyan helyekre is felmásznak, amire a szülők gyakran nem is gondolnak: székekből, bútorokból „tornyokat” építenek, miközben sem félelem-, sem veszélyérzetük nincs. Éppen ezért az emeleti lakásoknál különösen fontos az ablakok és erkélyajtók biztonságos zárása, valamint az, hogy az ablak elé ne kerüljenek felmászásra alkalmas bútorok. A szakértő figyelmeztetett: a szúnyogháló nem védőháló, egy gyermek súlyát nem tartja meg. Bár a soproni baleset végül nem torkollott tragédiába, a rendőrség hivatalból eljárást indított, hiszen a hatóságok szerint minden ilyen esetből tanulni kell, hogy legközelebb ne történhessen meg a baj.
A 17 éves Ádám Attila könnyes szemmel hallgatta a zsűri kritikáját. Szépréthy Roland is kiemelte, mennyire nehéz lehet ilyen fiatalon hallgatni a kri/ik/kat, majd rákérdezett, egyetért-e a mesterekkel
Barnai Judie: „Jelenleg nem érzem késznek magam a családalapításra”Mint minden pár, ők is rendszeresen beszélnek a közös jövőjükről, amiben mindketten látnak egy közös kisbabát. Az előző kapcsolatából
Sokáig úgy tűnt, nincs idegenkezűség Dudás Miklós ha/l/ála mögött. A világbajnok sportolót január 5-én találták holtan a lakásában, az ügy pedig eleinte „csupán” közigazgatási eljárásként indult. Ám a
Leave a Comment