Szerinte a fiatal énekes döntőbe jutása „igazságtalan”, és rombolja a tehetségkutató hitelességét. Az izgalmak ezzel azonban még nem értek véget. Mint ismert, Ádám Attila édesapja már november elején megpróbálta kivenni fiát a versenyből. Felhívta Herceg Erikát, és közölte vele: a gyereke szerinte méltatlan mennyiségű bántást kap a mentoroktól és a közönségtől. A produkció ekkor gyakorlatilag a szétesés szélén állt. Attila végül mégis színpadra állt, de a körülötte kavargó indulatok és tám/dások mit sem csillapodtak. MUTATJUK A RÉSZLETEKET!
A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot!
KÖVETKEZŐ OLDALAz államfő szerda délelőtt 10 órára hívta az országgyűlési választáson nyertes pártok vezetőit egyeztetésre; elsőként Magyar Pétert, a Tisza Párt elnökét, akit fel is kért kormányalakít
KÖVETKEZŐ OLDALFöldrengés rázta meg a magyar közéletet, miután kiszivárgott: a választásokat nem április 12-én tartják meg, mivel Magyar Péter hamarabb tette. Magyar Péter már hetekkel korábban bejel
KÖVETKEZŐ OLDALHiába ért véget a A Nagy Ő aktuális évada, a botrány csak most kezd igazán kibontakozni! A fináléban Stohl András végül Kiss Kriszta mellett tette le a voksát, és sokan azt hitték, ezze
Leave a Comment