Miközben a politikai vita egyre hevesebbé vált, Gulyás Gergely rendkívüli sajtótájékoztatón bejelentette, hogy lemond a Fidesz parlamenti frakcióvezetői tisztségéről. Döntését azzal indokolta, hogy az új szabályok miatt a következő választáson már nem indulhatna, ezért szerinte a frakció élére olyan politikusnak kell kerülnie, aki hosszabb távon is vezetheti a közösséget. Erre Magyar Péter is azonnal reagált. Bejegyzésében azt írta: „Orbán Viktor magára hagyta a közösségét. Gulyás Gergely közben elhagyta a süllyedő hajót, lemondott. Most tényleg kipukkadt a lufi. Vége van.” – írta Magyar Péter.
A Szerencsekerék legutóbbi adásának sztárja Galambos Lajcsi volt, aki először elmagyarázta, nem szereti, ha Lagzi Lajcsizzák, ugyanis azoknak az időknek vége, ma már Galambos Lajcsiként hivatkozik mag
Lesújtó hír rázta meg az egész országot január 31-én: elhunyt Fenyő Miklós, a Hungária legendás frontembere, a magyar rock and roll egyik megkerülhetetlen ikonja. A rajongók egy emberként gyászoltak,
Az előre fizetős mérővel rendelkező ügyfelek már február végén, legkésőbb március első napjaiban láthatják a jóváírást a folyószámlájukon. Sőt, ha a számlán egy villanykapcsoló ábrája bukkan fel, az e
Leave a Comment