A legnagyobb változás azonban nem is kívül, hanem belül történt. Legjobb barátja és pályatársa, Lang Györgyi elvesztése mély nyomot hagyott benne, és arra késztette, hogy teljesen újragondolja az életét. Azt mondja, ma már sokkal nyugodtabban, tudatosabban él, és nem akar mindenáron lázadni, mint egykor. Egyetlen dolog viszont semmit sem változott: az élet szeretete. Falusi Mariann ma is optimistán tekint a jövőbe, és határozottan kijelentette: **„Élek! Egyik napról a másikra, és ezen nem változtat semmi.”** Falusi Mariann új külsőjét az Rtl reggeliben láthatja!
Till Attila közel harminc éven át élt együtt al/oholfü/gősé/gel. Kívülről sokáig úgy tűnhetett, hogy sikeres televíziós karrierje mellett minden rendben van, hiszen munkája során mindig fegyelmezett m
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekest nemrégiben megműtötték – olvasható a közösségi oldalán. Közleménye szerint jól v
A műsorvezetők döbbenten figyeltek, miközben a színész egyre mélyebbre ment a vallomásban: nemcsak hogy ismeri a nőt, de annak férjéről és családjáról is mindent tud. Sőt, még azt is elejtette, hogy h
Leave a Comment