A Szőlő utcai javítóintézet tavaly májusban került fókuszba, miután a rendőrség letartóztatta az intézmény korábbi igazgatóját, Juhász Péter Pált. Év végére ugyanakkor már kilencre emelkedett a Szőlő utcai botrány néven elhíresült ügy gyanúsítottjainak száma. Az egyre komplexebbé váló ügy 2025-ös év végi fejleményeiről ebben a cikkben írtunk bővebben, és arról is, hogy kik azok a gyanúsítottak, akik kevesebb nyilvánosságot kaptak.
Pécs egyik békés családi házas övezetében élő idősebb lakókat rázta meg leginkábbaz ügy. Senki sem gondolta volna, hogy egy önkényes lakásfoglaló, aki alkalmi munkákból és koldulásból tartotta fenn ma
Az internetet pillanatok alatt bejárta Bohár Dániel legújabb videója, amelyben élesen reagált Orbán Viktor büntetőjogi felelősségére. A felvétel percek alatt hatalmas érdeklődést váltott ki, a közössé
A tervek szerint a nagyobb városok közötti távolsági vonatok még korlátozottan közlekednének, miközben a regionális személyvonatok jelentős részét leállítanák. A vasúti infrastruktúrán csak a legszüks
Leave a Comment