Bradics Jácint, a Dal 2024 tizenkilenc éves döntőse lenyűgöző hitelességgel adja elő Zámbó Jimmy dalait, de nem feldolgozásokra alapozza karrierjét, hanem saját szerzeményekkel szeretne sikert aratni.
Bradics Jácint a Dal 2024 egyik kiemelkedő tehetsége, aki közönségkedvenc lett és egészen a döntőig jutott. Bár végül nem nyerte meg a versenyt, mégis igazi győztesnek érezheti magát, hiszen megnyílt előtte az a pálya, amiről mindig is álmodott.
A fiatal énekes már a verseny során bizonyította sokoldalúságát – zongorán, dobon és gitáron is játszik. A versenyben előadott „Miért félnék álmodni?” című dalát több stílusban is bemutatta, például rock változatban, majd a döntőben szimfonikus változatban a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának kíséretével.
Jácint szívesen énekel régi nagy slágereket, például Zámbó Jimmy dalait is, és a szakértők szerint rendkívül hitelesen, az eredeti hangnemhez közel. „Szeretem a régi legendák dalait, a zenekarommal is rendszeresen játszottuk Jimmy slágereit más ikonikus előadók dalai mellett. Jimmy kivételes tehetség volt, karizmatikus személyiség, szerintem nincs olyan ember az országban, akit ne érintene meg a munkássága” – nyilatkozta a 19 éves énekes a Borsnak.
A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot!