Szlazsánszky azt is tanácsolta a hölgynek, hogy ne a tévére figyeljen, hanem a telefonjára, mert ilyenkor a tévét le kell halkítani. „Ez igazán vicces, egy igazi TikTok-videó lesz belőle” – folytatta a műsorvezető, amire a betelefonáló ismét megerősítette, hogy „Ez Erzsébet vagyok, és András után jöttem volna.” „Nem volna, hanem jött is. Ez a szép az egészben, hogy mi itt az ATV-nél megtartjuk az ígéretünket” – válaszolta Szlazsánszky. Annak ellenére, hogy a műsorvezető próbálkozott, nem sikerült megoldani a problémát, a hölgy továbbra is ragaszkodott ahhoz, hogy őt Erzsébetnek hívják, és András után következik. A műsorvezető egy ideig hallgatta, majd nevetésben tört ki a helyzet miatt.
A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot!
Kasza Tibi házassága is szóbeszéd tárgya lett, mivel az utóbbi időben nem oszt meg közös képeket feleségével és gyerekeikkel a közösségi médiában. Kasza Tibi azonban tisztázta, hogy nincs probléma a h
Szendy Lilla kajakozónak csak részben sikerült megfejtenie a feladványt a kedd esti, sportolókat szerepeltető vetélkedőben. Lilla szerencsésen jutott be a végjátékba, mert Verrasztó Dávid úszó cserét
Amikor kilépett a romos házból, látta, hogy az egész falu tele van emberekkel, akik dolgoznak. Voltak, akik a szomszédban segítettek a tetőszerkezetet javítani, mások az utcát takarították a kidöntött