FRISS! 10 ezer FT-t kaptak, hogy a fideszes jelöltre szavazzanak!


A megismételt választást végül Trudics nyerte, 128 szavazattal, míg Kisvárdai 101 szavazatot kapott. Az új választás napján is idegenek lepték el a falut. Az Alkotmánybíróság végül arra a következtetésre jutott, hogy minden rendben volt. Közben a két jelölt egymásra mutogatott, mindketten azt állították, hogy a másik küldött plusz embereket a faluba.

Megállunk a taktaharkányi ház bejáratához vezető lépcsőn, és miközben bentről egy nő lép ki, egy férfi biciklivel begurul mellénk. „Azt mondták, adnak tízezer forintot, nem lesz belőle semmi baj. Annyit mondtak, hogy lesz a választás, írjunk alá valami nőnek, és kész. Elvitték a lakcímkártyát, bejelentettek Szegibe, vagy hova a jó istenbe minket. Én Szegiben életemben nem jártam, nem is tudtam a falu nevét. Szegény ember meg volt szorulva, megörült a tízezernek, mondtam, jól van, testvérem, oké. De ha tudom, hogy ez lesz belőle, nem csinálom” – kezdte rögtön a férfi.

A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot!

—-> KÖVETKEZŐ OLDAL

Author: admin

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük