Teljesen kikészült Kulcsár Edina a negyedik gyermekétől!


„Erre féltem a legjobban, hiszen már negyedszerre estem át rajta, és sokan figyelmeztettek, hogy ez lesz a legnehezebb. Most, hogy túl vagyok rajta, azt kell mondanom, hogy ezt viseltem a legjobban.”

„Szülés után két nappal már haza is jöhettünk, és bár a család úgy tervezte, hogy majd én pihenek, inkább nekiláttam az otthoni teendőknek. Fájdalom ide vagy oda, jobban éreztem magam, hogy haladok a dolgaimmal, mintha feküdnék” – osztotta meg a tapasztalatait.

Azt is megemlítette, hogy az éjszakai felébredések gyakorisága nagyrészt attól függ, milyen munkát végez az orvos a császármetszés során. Elmondása szerint a korábbi három szülésénél sokkal intenzívebb fájdalmat és hosszabb felépülést tapasztalt, ami szerinte jelentősen függött az orvosi beavatkozás minőségétől.

VIA Insta/Kiskegyed

Author: admin

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük