24 órát várt ez a két idős, hogy ellássák őket a sürgősségin!


Próbáltam a legjobb modoromat elővenni, ami már nagyon nehezemre esett, mert értem én, hogy kevesen vannak, és türelem, de amikor tehetetlenül nézed, hogy a szeretted kínlódik, elfogy a türelem. Többször is kérdeztem, hogy nem lehetne-e valamit csinálni, de csak ellenszenvet váltottam ki…Közben a bácsiért is aggódtunk, mert nem jött vissza. Kerestem a folyosó túl oldalán, de eltűnt. Aztán valaki visszatolta, a néni először nem ismerte meg. Vett kekszet és üdítőt, ettek. Valaki arra járt, akinek elpanaszolta,hogy azt ígérték elviszik majd őket szeretetotthonba, de itt vannak. Mondta a doktor nőnek, hogy reggel küldje őket, mert akkor estére, kapnak ágyat. Már nagyon fáradtak, nem feküdhetnének le valahol? Türelem! Közben ránk került a sor, Végre történik valami..Én kint maradtam, és a szívem szakadt meg,amikor a néni azt mondta,,,apa én olyan álmos vagyok lefekszem ide a kőre.”Az járt az eszemben, Istenem! Olyanok mint két gyámoltalan kisgyerek.

Belegondoltam, hogy őket is épp úgy babusgatta az édesanyjuk mint én az enyémeket, voltak szerelmes szenvedélyes fiatalok, ledolgozták az életüket,és tisztességben megöregedtek, de ez nem tisztességes.Felálltam, és lefotóztam őket.. észre vette valaki az üvegen túl, és nagyon csúnyán néztek, de nem érdekelt. Odabiccentettem, igen ez lesz. Híre lesz az embertelenségnek.És mintha ezzel a kattintással varázsütésre lehullott volna valami lepel a két kis öregről, amitől eddig láthatatlanok voltak, egy nővér odament hozzájuk hogy megnyugtassa őket,hogy hamarosan lesz vizsgálat, és lesz ágy.A mi vizsgálónkba is beszivárgott a hír, hogy itt van valaki aki fotózgat, Így lett ágy és infúzió.(reggel 7.30-ra labor eredmény is) A mellettem öt óra óta várakozó nő azt mondta, nehogy azt higgyem, hogy történik valami az öregekkel, és mégis. Csak tíz perc kellett hozzá.Láttam ahogy a nénit eltolják egy ágyon és csak azt mondogatta, ,,de ugye nem leszek egyedül..

Forrás: MSN / FB

Author: admin

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük