Hódi Pamela elmondta mi történt, mikor lánya rátalált Berki Krisztiánra!


Az utóbbi öt évben ráadásul rettentően jó volt a kapcsolatuk. Krisztián már tudott Natival mit kezdeni, nem úgy, mint az első három évben. Szóval úgy érzem, ebben az egészben Nati kapta a legnagyobb sebet – fogalmazott Hódi, hozzáfűzve: Berki másik kislánya, a most másfél éves Emma Katerina remélhetőleg még nem sokat érzékelt a történtekből.

Tudtam, hogy Krisztián nincs jól lelkileg, hogy jár pszichológushoz, de azt nem, hogy ennyire rossz állapotban van. Ugyanakkor kétségem sincs afelől, hogy akarattal soha, de soha nem tette volna ki Natit ennek az egésznek. Ezer százalékig biztos vagyok benne, hogy az utolsó utáni gondolata is ő volt, tudom is, hogy mi: »Basszus, a Nati benn van a szobában!«

Az influenszer azt mondta, lányával akkor mindent átbeszéltek, és a mai napig őszintén válaszol Natasa minden kérdésére. „Nem szeretném, ha csalódna bennem esetleg amiatt, hogy a lelke érdekében mást mondok, mint ami az igazság. Nem teszem ki annak, hogy mismásolok, ő meg majd az internetről elolvassa, mi miért és hogyan történt. Az egymás iránti bizalmunk ennél sokkal fontosabb” – nyilatkozta Hódi, aki pszichológushoz is elvitte a gyermekét, de nem érezte jó döntésnek, nem akarta ráerőltetni, hogy egy idegen előtt újra és újra fel kelljen idéznie a történteket.

De a szakemberek is azt mondták, Natinak nincs szüksége pszichológusra, mert olyan kimondhatatlanul jó az anya-lánya kapcsolatunk, hogy én tudok lenni a pszichológusa. Persze sokan mondják, hogy a történtek hozadéka majd később fog kijönni. Lehet. Nem tudom, mi lesz, de Nati most jól van.

Forrás: MSN / TinyH

Author: admin

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük