Dér Heni házassága VÁLSÁGBAN!


– Bendegúz hasonló temperamentumú, mint én, Blanka pedig olyan, mint Gergő, nagyon nyugodt. A férjem egyébként szívesen járna velem, és bokszolna folyamatosan, de ő most bevállalta, hogy a rövidebbet húzza. Amit tud, félretesz, és teljes mértékben rám koncentrál. Én is próbálok segíteni, hiszen neki is vannak határidős munkái – tette hozzá szélesen mosolyogva Heni.

Már azt is kitervelték, hogy hogyan kapcsolódnak ki majd a verseny után:

– Próbáljuk Gergővel életben tartani egymást. Januárban elmegyünk kettesben pihenni, hogy utána újult erővel tudjunk családként funkcionálni – mondta az énekesnő, akiről időközben az is kiderült, hogy elsőként Sápi Vivivel fog megmérkőzni.

Forrás: MSN / Gnews

Author: admin

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük