MIT SZÓLSZ HOZZÁ? Ő Galambos Boglárka 53 éves milliárdos szerelme!


És amikor ennek a mély, belső nőiségnek a fénye rám ragyog, akkor érzem úgy, hogy férfiként kiteljesedtem. Ez az önszuggesztív inspiráció, amit leginkább egy önmagába harapó kígyóként tudnék szemléltetni, a férfilét megkoronázása. Ezért nem hiszek abban, hogy célravezető a nemi szerepek elmosódása, és félreértés ne essék, ezzel együtt azt sem hiszem, hogy egy nőnek kizárólag a szülőszobában vagy a konyhában lenne a helye. Mert amikor nemi identitásunkat bizonyos feladatokra redukáljuk, emberi mivoltunkon ejtünk csorbát. De azzal sem értek egyet, amikor a másikat megpróbáljuk a saját képünkre formálni. A legtöbb nő hiába vonzódik ösztönösen az igazán férfias férfiakhoz, sokszor már az első találkozás után azon gondolkoznak, hogyan tudják később az elvárásaiknak megfelelően alakítani őket. Megvan a szabadon száguldó vadlovak képe, akik betörve már csak megfakult szőrű, üres tekintetű haszonállatként léteznek tovább? Ahogyan egy erős nő mellé erős férfi kell, ez fordítva is igaz: egy igazán erős férfit csak egy nagyon erős nő képes jól kezelni, és érintetlenül hagyni lényének valódi esszenciáját. Mert a koffeinmentes kávé is jó, ahogyan az alkoholmentes italok – csak minek? (George Clooney sem azt issza!)

Forrás: MSN / IG Csipak Péter

Author: admin

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük