Miért jó a fokhagyma az orchideák számára?
Egy könnyen elkészíthető oldattal serkenthetjük az orchideák virágzását. Ehhez csak néhány gerezd fokhagymára (3-4) és 1 liter vízre lesz szükségünk.
Fokhagyma oldat elkészítése
Először forraljuk fel a vizet, majd hagyjuk hűlni. Aprítsuk fel a fokhagymát lehetőleg apró darabokra, de akár reszelhetjük vagy átpasszírozhatjuk is.
Majd keverjük hozzá a kihűlt, korábban felforralt vizet a felaprított fokhagymához, és hagyjuk állni egy napig.
Miután ez megtörtént, szűrjük le a vizet, majd öntsük egy olyan edénybe, amelybe kényelmesen befér az orchidea cserepével együtt.
Helyezzük bele az orchideát, hagyjuk benne, amíg jól meg nem szívja magát, majd vegyük ki.
Észre fogjuk venni, hogy a virágzás hamarabb elindul és hosszabb ideig tart, mint korábban.
Az oldatot ne használjuk más célra, hanem öntsük ki azután. Ha szükségünk van újra kezelésre, készítsünk friss oldatot!
Az agroinform cikke alapján.
Kiemelt kép: Pixabay
Ha tetszett a cikk - ne felejtse el megosztani családtagjaival, barátaival! Köszönjük!
5 millió 370 ezer forintot nyert, a nagy boldogságban pedig – még néhány „Úristen!” mellett – olyat mondott, hogy „rendelek szusit, hamburgert meg mindent. Lesz egy jó kertünk, nem betonozzuk le.” Via
Udvaros Dorottya egy interjúban arról beszélt, hogy mennyire megrázta lelkileg, hogy több mint 2 évtized után távoznia kell a színháztól. A színésznő elmondta, hogy nehéz összeszedetten beszélni erről
Jelenleg még nincs pontos árképzés, hogy mennyibe kerülne a lift használata! Reméljük ezek csak felvetések maradnak és nem fogják alkalmazni a gyakorlatban! Bár a lift karbantartása és javítása igen k