A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a meglévő boltok a csúcsforgalom idején továbbra is hagyományosan működnek, míg az átlagos nyitvatartási időn kívül (éjszaka, ünnepnapokon) teljesen automatizált üzemmódban, távfelügyelet mellett fogadják a vásárlókat. A vásárlók ekkor olyan technológiák segítségével léphetnek be a boltba és fizethetnek, amelyek már számos helyen megbízhatóan működnek.
A vállalat szerint jogos elvárás, hogy ez a rendszer itthon is sikeres legyen, vagyis a vásárlók könnyen kezelhetik és örömmel fognak bármikor betérni a boltba. A kereskedők pedig azáltal, hogy optimalizálják működési költségeiket, számottevő többletbevételre tesznek szert.
Szinte biztosan te is találkoztál már levéltetűvel, de ennek most vége örökre! A levéltetvek a legidegesítőbb kártevők a kertben – bár számos módszer van már ellenük, mégis amit ez az ami minden
Végh László egészen pontosan 11 szavazattal nyert Kovács Mihállyal szemben!, Élhetőbb Városért Egyesület indított polgármesternek. Az egyesület szerint azonban azt állítja, választási csalás történt,