Két évvel ezelőtt, május 6-án, Berki Krisztián, hazánk egyik legismertebb sztárja elhunyt. Holttestét a budapesti lakásában találta meg kislánya, Natasa Zselyke. A tragédia körülményei továbbra is sok kérdést vetnek fel.
Arról terjednek pletykák, hogy Berki Krisztián szervezetében teljesítményfokozók és tudatmódosítók is lehetettek jelen, azonban erre vonatkozóan egyelőre semmilyen bizonyíték nem került napvilágra. Berki Mazsi, aki az alig féléves kislányukkal maradt egyedül, máig nem volt hajlandó elárulni, mi állt a néhai férje boncolási jegyzőkönyvében. Az özvegy azt szeretné elkerülni, hogy a közös gyermekük, Emma felnőttként olyan híreket olvasson, amelyek az édesapja halálának körülményeiről szólnak. Most pedig Berki Krisztián két évvel ezelőtt elhunyt édesanyja osztotta meg, hogy hogyan érzi magát.
A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot!
Szimonetta a beszélgetés során elárulta, hogy mindig kitűzött maga elé egy ideális súlyt, aminek elérésétől boldognak érezte volna magát. Azonban amikor ez a cél sikerült, csak rövid ideig tudott örül
Szabó Simon arról beszélt, hogy fogalmas sincs, meddig tart majd a szerelmük Balogh Edinával. A 44 éves színész, Simon Szabó és a Barátok közt egykori sztárja, Balogh Edina idén januárban jelentették
Bár saját gyermeket még nem szeretnének, hiszen Bius nagyon fiatal, és a kapcsolatuk is elég friss még, de mindketten nagyon szeretik a babákat! Éppen ezért hatalmas az öröm a családban, hiszen Bius b