A valódi ok tehát nem személyes konfliktus vagy belső vita, hanem az új feladata. Radnai Márk jelenleg a működő és emberséges Magyarországért felelős kormánybiztosként dolgozik, és egy olyan országos részvételi rendszer kialakítását tekinti elsődleges küldetésének, amelyben minden magyar állampolgár beleszólhat a közös ügyekbe. Ennek érdekében létrehozzák a Működő és Emberséges Magyarországért Intézetet (MEMI) is, amely szociológusok, kutatók és elemzők bevonásával szervezi majd a társadalmi párbeszédet. Radnai szerint éppen a függetlenség és az átláthatóság megőrzése miatt kellett meghoznia a döntést. A TISZA Szigetek élére most olyan utódot keresnek, aki teljes figyelmét a közösség építésére fordíthatja, miközben ő az országos társadalmi egyeztetések rendszerének kialakítására koncentrál.
Schobert Norbert lánya senkit nem szeretne megsérteni, ezért nem is érti, hogy miért kell ilyen hangnemben megnyilvánulni Rékáról Schóbert Lara bízik benne, hogy édesanyja pozitivitása átsegíti őt eze
A nő évekig nevelőszülőként dolgozott, de egészségi gondjai és magánéleti válsága miatt már nem tudta megfelelően ellátni a rábízott gyereket. Bár a gyermekvédelmi szervezet figyelmeztetett az alkalma
Az utóbbi hetekben egyre több rajongó fejezi ki aggodalmát Magyar Péter állapota miatt. A közéleti szereplő rendkívül intenzív időszakon megy keresztül, folyamatos szereplésekkel, utazásokkal és nyilv
Leave a Comment