Amikor a TV2 bejelentette, hogy Stohl András lesz A Nagy Ő főszereplője, rengetegen értetlenül álltak a döntés előtt. A párkereső reality egy könnyed, show-jellegű műfaj, amelyben húsz nő verseng a főszereplő kegyeiért – és most ezt egy olyan művész vezeti, aki korábban egészen más világban építette hírnevét.
A közönség megosztott: sokan dicsérik, hogy v0nzó és tapasztalt férfiként érdekes figurát hozhat a műsorba, de jóval több kritika érkezett arról, hogy Stohl „lecseréli” a komoly szerepeket egy celebshow-ra. A közösségi médiában egyesek kifejezetten erős, negatív reakciókat fogalmaztak meg a döntés kapcsán – volt, aki azt írta, nem normális, hogy elvállalta, mások pedig a műsor hangulatától teljesen idegennek érzik őt.
EZ KIVERTE A BIZTOSÍTÉKOT! MUTATJUK:
A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot!
KÖVETKEZŐ OLDALMár mindenki biztosra vette, hogy összeállt a döntő mezőnye, amikor a vasárnapi adás végén kialakult a legjobb négy páros. A kiesések után úgy tűnt, innentől már csak a finálé kérdése m
KÖVETKEZŐ OLDALOrbán Viktor ideje alatt fekete kordonok, kamerák és rendőrök voltak a jellemző „arculati elemek” egy-egy kihelyezett kormányzati eseményénél. A rendőrök most is megvannak,
KÖVETKEZŐ OLDALA közös/égi méd/ában gyorsan terjedő pletyka szerint a döntést környezetvédelmi és levegőminőségi szempontokkal indokolnák. A szóbeszéd egyes változatai szerint a kormányzat hosszabb tá
Leave a Comment