A műsorvezető szerint volt idő, amikor úgy tűnt, a színész állapota javulni kezdett. „Valahogy újra visszaköltözött az élet a szemedbe…” – írta, és ezek a sorok most még fájdalmasabban hatnak. Kollégái reménykedtek, hogy a szeretett művész ismét erőre kap, ezért a mostani veszteség mindenkit váratlanul ért.
MEGSZAKAD A SZÍV: „SOKKAL SZEGÉNYEBB LETT A FÖLD NÉLKÜLED”
A búcsú végére már szinte minden szó könnyekbe fulladt. Liptai Claudia nem próbálta elrejteni, mennyire összetörte kollégája halála.
„Sokkal-sokkal szegényebb lesz a föld nélküled” – írta, és ezzel rengeteg gyászoló érzéseit fogalmazta meg egyszerre.
Az új párja is autóbalesetet szenvedett! 18:30 körül két autó ütközött Dunaszerdahelyen, Pódafa közelében és a 63-as út kereszteződésében. A dunaszerdahelyi járási tűzoltóság ügyeletes tisztje szerint
És akkor jött az igazi pofon. A Nagy Ő nem kertelt tovább, és meghozta a döntést, amely sokak számára hidegzuhanyként hatott: „Azt szeretném, ha az a lány maradna ma, aki a legönazonosabb volt. Klara,
Szeptember 22-én délelőtt 11 órakor tartották meg búcsúztatóját a kelenföldi evangélikus templomban. A szertartást követően az altemplomban helyezték végső nyugalomra a lemezlovas hamvait, ahol azonba
Leave a Comment