A történet végén azonban jött a fordulat. Kiderült: a felvételen szereplő fiatalember nem Magyar Péter fia. Többen is jelezték, hogy bár a fiú némileg hasonlíthat Varga Juditra, aki ismeri a családot vagy látott már képet a valódi fiúról, az pontosan tudja, hogy teljesen másképp néz ki. Maga Magyar Péter is reagált a Facebook-oldalán, ahol több kommentben is egyértelművé tette: a képen nem a gyermeke látható. Ennek ellenére a félreértés még órákig terjedt a közösségi médiában – sőt voltak, akik a cáfolat után is ragaszkodtak az eredeti állításhoz. A történet így végül egy klasszikus internetes álhírként robbant és terjedt tovább.
Azért a hősies helytállásért, melynek során a 2013-as nagy anyaországi árvízi védekezés idején a Kárpátaljáról a Dunakanyarba siető derceni önkéntes tűzoltók nyújtottak segítséget a gátakon. Forrás: M
Ha a postás nem talál otthon senkit – nem kell aggódni. A Kormányzati Tájékoztatási Központ szerint az utalvány nem vész el! A kézbesítő értesítőt hagy, a kupon pedig 10 munkanapig átvehető a kijelölt
A DK 2011-es megalakulása után nem sokkal egy olyan történet bontakozott ki a háttérben, amely alapjaiban rengethette volna meg a fiatal párt stabilitását. A párt vezetői között már évekkel ezelőtt fe
Leave a Comment