Ennek ellenére a színészi pályát sem engedte teljesen el, hiszen 2023-ban ismét szerepet vállalt: a TV2 Hazatalálsz című sorozatában Trixi karakterét alakította, amit a nézők nagyon megszerettek. A sikernek hála már biztos, hogy készül a második évad is. Időközben előkerültek régi felvételek is a Barátok köztből, ahol Ramóna tinédzserként tűnt fel először – a 2002-ben készült jelenetek ma már sokak szerint kissé megmosolyogtatóan „retrósak” vagy egyenesen cikinek hatnak. Az internet népe kínos, ci/inek titulált fe/vét/leket töltöttek fel az in/ern/tre.
Szombaton folytatódik a Megasztár negyedik élő show-ja, azonban nem biztos, hogy Ádám Attila is részt vesz a versenyben – derül ki a TV2 közleményéből. Ádám Attila szereplése körül ugyanis komol
Megdöbbentő hír rázta meg a hazai világot: autóbalesetet szenvedett a Tények egyik ismert és közkedvelt műsorvezetője. A hír villámgyorsan terjedt el, és sokakat aggodalommal töltött el, hiszen egy ol
Régebben természetes volt, hogy valaki egész karrierjét egyetlen munkahelyen töltötte. A cégek cserébe biztonságot, állandóságot és kiszámítható jövőt nyújtottak. A lojalitás kölcsönös volt: a dolgozó
Leave a Comment