T. Danny saját elmondása szerint nem implantátumot szeretne, hanem saját porcból építik újjá az orrát. És itt jön az igazán megdöbbentő rész. Mert időközben olyan felvételek is előkerültek, amelyeken már nem takarja el teljesen az arcát. Olyan felvételek kerültek nyilvánosságra, amelyeken T. Danny maszk nélkül látható a műtét után.
A látvány azért is különösen erős, mert T. Danny korábban maga beszélt arról, hogy az orra állapota számára rendkívül fájdalmas emlék. Úgy fogalmazott, hogy az összeesés után úgy érezte, mintha egy teljesen más arc nézne vissza rá a tükörből. És valóban, írják a kommentelők! Több rajongó el is sírta magát a látványtól. Sokak szerint „túl nagy” lett az orra. A képet a fb-on osztották meg rövid történetben!
A március 15-i ünnepséghez kapcsolódóan kihirdették az idei Kossuth-díjasok névsorát, a díjat több ismert művész is megkapta. A közös/égi mé/iában azonban kiderült hogy Gáspár Győző is kapott és állít
A hazai rock and roll egyik ikonja, Fenyő Miklós váratlanul súlyos egészségügyi válságba került: a 78 éves zenészt múlt vasárnap kórházba szállították tüdőgyulladás gyanújával – derült ki a család hiv
Különösen az alföldi déli megyékben hullhat jelentősebb mennyiségű eső. Bár a front záporokat és villámlással kísért zivatarokat hoz magával, markáns lehűlés nem várható. A nappali csúcshőmérsékletek
Leave a Comment