A tár kiesett, egy lő/s/zer a földre hullott – miközben a az automatikusan újratöltött. Jimmy azt hitte, már üres. Óriásit tévedett. Hogy bizonyítsa igazát, előbb a feleségére fogta… majd saját magára.
A tragédiának egyetlen szemtanúja volt: Edit. Adrián mindebből semmit sem érzékelt. Még akkor is aludt, amikor a mentők elvitték az édesapját. Marika ott maradt mellette, imádkozott, hogy a kisfiú ne ébredjen fel, amíg a helyszínelés tart.
A tragédia után az elsők között érkezett meg a családhoz Jimmy gyerekkori barátja, Schmuck Andor, aki nemcsak lelkileg, hanem anyagilag is támaszt nyújtott a gyász idején. Közben azonban elindultak a találgatások – és újra előkerült a rejtélyes, huszonöt évre titkosított akta híre.
„Nem tudom megcáfolni, hogy létezett” – vallotta be a nyomozó. Operatív ellenőrzés, teljes átvilágítás, jegyzőkönyvek, cellainformációk, mindenki ellenőrizve lett. Még ő maga is.
Ez az az akta, amelyről annyit beszéltek. Egy dosszié, amelyet csak kevesen láttak – és amely soha nem került nyilvánosságra.
Huszonöt év telt el. A válaszok egy része most végre napvilágra került. De a „Király” halála továbbra is egy olyan seb, amely talán sosem gyógyul be igazán.
KÖVETKEZŐ OLDALA rajongók szíve összeszorult, amikor felröppent a hír: Tóth Gabi kórházban járt. Sokan azonnal aggódni kezdtek érte, hiszen a népszerű énekesnő az utóbbi időben számos fellépéssel és t
KÖVETKEZŐ OLDALAggódva figyeli az ország Fenyő Miklós sorsát. A legendás rock and roll zenész állapota napok óta komoly félelmet keltett a családban, a barátokban és a rajongók körében is. Nem véletle
KÖVETKEZŐ OLDALPécs egyik békés családi házas övezetében élő idősebb lakókat rázta meg leginkábbaz ügy. Senki sem gondolta volna, hogy egy önkényes lakásfoglaló, aki alkalmi munkákból és koldulásból t
Leave a Comment