Másnap mondta el egy orvos neki, hogy újraélesztették és ekkor tudta meg, mekkora bravúr volt, hogy egyáltalán meg tudták menteni az életét. Mára szerencsére már teljesen más lelki állapotban van, átgondolta az életét. Nagy álma volt találkozni azzal a szakemberrel, aki megmentette az életét és szerencsére ez nemrég megvalósult. Szomorú, de ez az ártó gondolat már évekkel ezelőtt is megfordult bennem, de sosem tettem rá korábban kísérletet. Millió dolog megváltozott bennem azóta.
Forrás: MSN / FB / EZT
