A BRFK Életvédelmi Osztálya január 6-án halá/t okozó testi sért/és gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen nyomozást rendelt el. Bár a rendőrségi közlemény név szerint nem említi az áldozatot, minden jel Dudás Miklósra mutat, akinek ha/ála megrázta az egész országot. Most már a legfontosabb kérdés az: mi történt a végzetes órákban, és ki tudhat többet, mint amit eddig elmondtak?
A rendőrség szerint csak a nyomozás előrehaladtával derülhet fény az igazságra – addig azonban a döbbenet és a találgatások uralják a közvéleményt…
Egy azonban már BIZTOS: VALAKI ELTETTE LÁB ALÓL A SPORTOLÓT!
KÖVETKEZŐ OLDALSzijjártó Péter súlyos betegségéről kevés részlet ismert, a külügyminiszter nem beszélt bővebben az állapotáról ezidáig. A Tele/nek adott interjújában árulta el, hogy tavaly egy szűrővi
KÖVETKEZŐ OLDALSzakértők a történet szerint megosztottak: egyesek úgy vélik, hogy az ilyen technológiák hozzájárulhatnak a fenntartható vízgazdálkodáshoz, míg mások szerint a környezetvédelem nem járh
KÖVETKEZŐ OLDALKorda György és Balázs Klári neve mára egybeforrt, akárcsak a művészpár élete. A legendás énekes szerint a titkuk abban rejlik, hogy mindig ott voltak a másik számára, soha nem engedték
Leave a Comment