„Ez egy borzalom! Már felvettem a kapcsolatot egy ügyvéddel, hétfőn pedig bemegyek a végrehajtókhoz, hogy benyújtsak egy úgynevezett végrehajtási kifogást. Három család egyszerűen nem kerülhet utcára! Ez egy közel háromszáz négyzetméteres ház, az is rengeteg idő, amíg összepakoljuk a holmijainkat. Minimum három hónapra lenne szükségünk. A másik: mit jelent az, hogy haladéktalanul? Ez nem egy jogi fogalom. Holnap már jöhetnek a rendőrök, hogy kirakjanak minket? Ez nem történhet meg”
Falusi Mariann új jelmondatai: Búcsúzás, Újrakezdés és Életmódváltás! 2023 számára nem egyszerűen csupán egy újabb év volt Falusi Mariann életében. Személyes veszteségek és új kezdetek éve volt, amely
Lang Györgyi és Kulka János kapcsolatuk igazán kalandos volt. Egykor ellenségek majd főiskolai osztálytársak és még szerelmesek is voltak! Sőt majdcsak gyermekük is született! A hír nem ért véget! Fol
Amikor az egykori szépségkirálynő Kulcsár Edina és Csuti kapcsolata véget ért, nagyon sokan aggódni kezdtek, hogy vajon mi lesz ezek után Csutival! Úgy tűnt akkoriban, hogy a social guru csak felesége