Nagyon fel voltam készülve arra, hogy érkezik az unoka. Már másfél hónapos volt a baba, már volt szívhang meg minden, én pedig iszonyúan beleéltem magam a dologba – árulta el Feró.
Aztán az úristen úgy döntött, hogy na, akkor ez nem. És én elkezdtem sírni…
Nagyon sőt rettenetesen mélyen megrendíti őt, amikor azt hallja, hogy 3 gyermekük apja alig eszik ételt, valamint folyamatosan veszít súlyából a börtön falai között. Lehetséges, hogy amikor véget ér e
Gáspár Győző lánya. 2005-ben kapott nagyobb figyelmet, amikor a Győzike reality show-ban az egész Gáspár család életét nyomon követhette a közönség. Azóta próbálkozott modellkedéssel is, jelenleg tanu