Két hónapig volt az elhunyt idős az otthonában – a szomszédok bajban.

A közösségi médiában megosztott információk szerint a lakók nem gyanították, hogy a férfi már régóta elh/nyt, mivel ő ritkán tartózkodott otthon. Az igazság csak akkor derült ki, amikor a hatóságok betörték az ablakot és rátaláltak a holttestre.
Jelenleg a legnagyobb problémát a lakásban elszaporodott dögl e gyek és az elviselh/tetlen bűz jelentik, amely már az egész lépcsőházat árasztja. A szomszédok többször is jelezték a közös képviselőnek és az önkormányzatnak, hogy szükség lenne takarításra és fertőtlenítésre, de eddig nem történt semmi.
KINEK A DOLGA EZT ELVÉGEZNI?

A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot!

—>> KÖVETKEZŐ OLDAL

Ez is érdekelhet:

Ugyanakkor a jelenlegi piaci viszonyok között a Vitara még mindig egy elég jó ajánlatnak tűnik, ha a hibrid autókat nézzük 10,5 millió forint alatt. Ha bejelöljük, hogy hibrid autót keresünk ebben az árkategóriában, főként mild hibrid crossover modellekkel találkozhatunk, például a Ford Puma vagy a Fiat 500X. Ha rendes hibridet keresünk, akkor a Renault Captur E-Tech jöhet szóba. Ha pedig nem fontos, hogy hobbiterepjáró legyen, akkor egy 1,8-as hibrid Toyota Corolla is jó választás lehet, de nem mindenkinek helyettesítheti a Vitara karakterét. Összességében kifejezetten pozitívan csalódtam a hibrid Vitara-ban, nem számítottam rá, hogy ilyen használattal sikerül 6,5 liter alá szorítani a fogyasztását. Azt gondoltam, hogy autópályán egy kicsit emelkedni fog, városban valamennyit vissza lehet hozni, és országúton, egyenletes tempóval szinte bármilyen autó keveset fogyaszt. Az anyagminőséggel sem volt különösebb problémám, néhány apró részlettel, mint például az ajtóborítással voltak kisebb észrevételeim, de összességében a kategóriájánál jobb minőséget tapasztaltam más helyeken. És itt jutunk el a legfájóbb ponthoz, az árhoz.

Author: admin

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük