A kö/ös/égi oldalakon egyre több rajongó véli úgy, hogy összeállt a kép a sportolót ért tá/adás körül! A kommentelők szerint nem véletlen, ami történt. Többen azt állítják, hogy az elkövetők köre összefüggésbe hozható egy korábbi, az édesapját ért bá/talm/zás/al, amely annak idején szintén nagy port kavart. A rajongók elmélete szerint ugyanaz a társaság állhat a háttérben, akik korábban is ko/fli/tusba keveredtek a családdal. MUTATJUK A BIZONYÍTÉKOT – MUTATJUK A RÉSZLETEKET!
A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot!
—>> KÖVETKEZŐ OLDAL
Ez is érdekelhet:
A benzinmotor egy kuplung nélküli, négyfokozatú, úgynevezett „dog” váltót hajt meg. A váltások általában simák, bár nem mindig teljesen észrevétlenek. Ehhez kapcsolódik egy kétfokozatú transaxle egység, amelyre a 49 lóerős hajtó villanymotor van felszerelve. Nincsenek hagyományos szinkrongyűrűk: a fokozatok közötti finom átmenetet egy második villanymotor, egy 20 lóerős indítógenerátor biztosítja, amely a váltó tetején helyezkedik el.
Egységként szemlélve a rendszer meglehetősen összetett, és időnként úgy tűnhet, mintha saját elképzelései lennének arról, mikor és hogyan működjön. Ugyanakkor a teljesítményét és hatékonyságát illetően nem igazán lehet kifogást emelni: a Clio ezzel a hajtáslánccal gyorsabb, takarékosabb és technikailag fejlettebb, mint valaha, még ha működése nem is mindig teljesen átlátható a vezető számára.
Az utastér továbbviszi azt az ugrást, amelyet az aktuális Clio már 2019-ben meglépett, a változások azonban inkább finomhangolásnak tekinthetők, mintsem radikális megújulásnak. Megjelent néhány érdekes új anyag, de az összhatás minőségérzete nem javult számottevően: továbbra is megosztott képet mutat, hiszen a meglepően kemény műanyagok (különösen a műszerfalon és az ajtózsebeknél) éles ellentétben állnak a kategóriát meghazudtolóan puha, kellemes tapintású kormánykerékkel és az ahhoz tartozó kapcsolókkal.
