Egy hónappal később Hallerné Nagy Anikó levezető házelnök intette csendre a kormányfőt. Megkérte, hogy ne zavarja a szavazást, amikor a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal felállításáról döntött az Országgyűlés. Augusztus 10-én az ülést vezető alelnök szerette volna elvenni a szót Magyar Pétertől, ám erre azért nem nyílt mód, mert a kormányfő mikrofonja meghibásodott, és pótmikrofont használt.
Fergeteges hangulat uralkodott A Nagy Duett negyedik élő adásában vasárnap este. A párosok szokásos produkciói után a múlt vasárnapi műsorral ellentétben, amikor A Bon-Bon és Radics Gigi Rabod vagyok
A Nemzetközi Űrállomás fedélzetéről is bejelentkezett Kapu Tibor csütörtökön azután, hogy magyar idő szerint kora délután a sikeres dokkolás után átszálltak a Dragon űrkapszulából. MUTATJUK A RÉSZLETE
A rendőrség közleményben erősítette meg, hogy az érintett személyt végül nekik adták át, és eljárás indult ellene lo/ás gyanújával. Ugyanakkor azt is hozzátették: vizsgálják a Bű/vad/szok fellépésének
Leave a Comment