Hozzátette: a jövőben is támogatni kívánja az új államfő munkáját. „Egy új, független és elismert köztársasági elnököt minden tőlem telhető módon támogatok majd e célok elérésében” – zárta a bejegyzését. Polgár Judit felkérése ugyanakkor komoly visszhangot váltott ki. A legtöbb bírálat nem is a személyének, hanem a jelölés módjának szólt. Török Gábor politikai elemző szerint előnyt jelenthet, hogy a sakkozó a politikán kívülről érkezik, vagyis „senkinek nem az embere”. Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy politikai tapasztalat híján nem lehet tudni, képes lenne-e valódi ellensúlyként és fékként működni az államfői tisztségben.
A házaspárról kevés információ szivárgott ki, kivéve azt, hogy van közös gyermekük. 2020-ban úgy tűnt, hogy a házasságuk válságban van, de mivel Sarka Kata nem reagált a szakítási pletykákra és nem ad
A polgármester a Blikknek azt mondta, hogy a településen dr/gellenes munkacsoport működik, mert a településen létező probléma a dr.g, Dávidnak is voltak ilyen problémái. Azt is mondta, nem érkezett je
Lékai-Kiss Ramóna neve egybeforrt a legendás Barátok közt sorozattal, ahol hosszú ideig Szentmihályi Zsófiát keltette életre. 2002-ben bukkant fel először a képernyőn, és egészen 2018-ig követhették a
Leave a Comment