Nánási Pál egy vlog‐bejegyzésben arról beszélt, hogy az utóbbi időben sok volt a vita köztük, többször feszült helyzetekbe keveredtek! A vlogban említette azt is, hogy sok támadást kapnak amiatt, hogy gyerekeikkel együtt szerepelnek a vi/eóik/an, ami nyilvánvalóan plusz terhet jelent a párnak. MUTATJUK A RÉSZLETEKET!
A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot!
Aggodalom söpör végig az országon: sokan hiába várják, a megszokottnál nem érkezik meg időben a februári nyugdíj. A telefonok csörögnek, a postások után lesnek, az ATM-eket figyelik – de a pénz csak n
Közel két évtizedig vezetett különjárati buszt – most elmondta, miért volt elég Szabó József a FB-n osztotta meg gondolatait a lengyel buszbaleset kapcsán. Mint írta, nem szeretne találgatásokba bocsá
Újabb feszült pillanatokkal folytatódott a Farm VIP, és a keddi adás alapján ezúttal sem maradtak el a komoly összetűzések. A feladat során Béci mindent bevetett annak érdekében, hogy hátráltassa az e