Attila korábbi focista, aki tavaly a Survivorben próbált szerencsét, míg felesége banki ügyintéző. „Olyanok vagyunk, mint egy temperamentumos olasz család, és nyerni jöttünk.”
A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot!
A Házasság első látásra című műsor végeztével minden párnak döntést kellett hoznia, hogy továbbra is házastársként maradnak-e vagy elválnak útjaik. A 12 résztvevőből 10-en a szakítás mellett döntöttek
Büszke vagyok arra, hogy a mai napig nem adták be a derekukat, és mi nem adtuk el a családunkat, pedig igen komoly ajánlatot kaptunk. De bennünk nem ilyen vér folyik. Ők nem születtek a rivaldafénybe.
Alekosz legutóbb tíz nappal ezelőtt jelentkezett a közösségi médiában, ahol elárulta, hogy már akkor is külföldön tartózkodtak a barátnőjével. Most azonban a legfrissebb videójában egy igazán meghökke