Az ATV Egyenes Beszéd című műsorának interjúja végén arról kérdezték, mi lesz a korábban bejelentett juttatással, amelynek első részét eredetileg még az idei őszre tervezték. Amint azt az Economx megírta, Magyar Péter az ATV Egyenes beszéd című műsorának adásában közölte, hogy az idei negyedik negyedévre ígért támogatásról, a nyugdíjasok SZÉP-kártyájáról a 2027-es költségvetésben lesz döntés – tehát nagy valószínűséggel ebben az évben már semmilyen plusz támogatást nem kapnak a nyugdíjasok. „A 2027-es költségvetésben lesz döntés a SZÉP-kártyáról is” – jelentette ki Magyar Péter. A miniszterelnök ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy a kormány dolgozik az intézkedésen.
Sokak karácsonyi kívánsága teljesülhet idén, hiszen az ország egyes részein már megjelentek az első hópelyhek. Sopron környékén már vékony hóréteg borítja a tájat, a háztetők is kifehéredtek, és az el
Hősies viselkedésről tett tanúbizonyságot egy 4 éves kisfiú, amikor mentőt hívott eszméletét vesztett cukorbeteg édesanyjához. A „Na, szia, mentő!” jelmondattal hirtelen nagy figyelmet kapott gyermek
A program tehát valóban azoknak szól, akik életvitelszerűen ott élnek, és saját otthonukat szeretnék rendbe tenni. Mire költhető a támogatás? A felhasználási kör meglehetősen széles, ami nagy mozgáste
Leave a Comment