Megindult a nagy átalakulás, és máris a nyugdíjasok kerültek a középpontba
Hétfőn megtartotta első frakcióülését Magyar Péter és pártja, ahol nem kisebb bejelentések hangzottak el, mint hogy 16 minisztériummal indulna az új rendszer, ráadásul már hét minisztert be is mutattak. A sajtótájékoztató után azonban minden figyelem egyetlen kérdésre szegeződött: mikor jönnek az ígéretek?
A válasz sokakat meglepett.
MÁR EKKOR ÉRKEZNEK AZ ELSŐ NYUGDÍJEMELÉSEK!
A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot!
Napközben érkezett a megrázó hír, amely pillanatok alatt végigsöpört a környéken: elhunyt Dudás Miki. A mindössze 34 éves, egykori világbajnok kajakozót a saját otthonában érte a vég. A ház, ahol élt,
Egy egész ország figyelme szegeződött az eltűnt 18 éves fiú ügyére, amely vasárnap reggel óta egyre baljósabb árnyalatot öltött. Egressy Mátyás nyomtalanul tűnt el a hajnali órákban, és bár a család m
Tűz keletkezett Budapest IV. kerületében, a Balzsam utca és az Újpalotai út közelében – közölte vasárnap délután a katasztrófavédelem. A sínek mellett több mint ötszáz négyzetméteren égtek vasúti talp
Leave a Comment