Ahogy a helyzet fokozódott, Vivien már pánikr0hamok sorozatával és teljes kontrollvesztés-érzéssel szembesült. Saját bevallása szerint volt időszak, amikor a valóság is torzulni kezdett számára, a külvilág idegennek, szinte álomszerűnek tűnt, miközben éjszakánként kimerültségig hajszolt idegrendszere már hallucinációkkal is reagált. Egy ponton annyira eluralkodott rajta a félelem, hogy attól tartott: súlyos neurológiai betegséggel küzd, ezért sürgősségi kivizsgálásra került – ott azonban kiderült, hogy a háttérben nem fizikai, hanem súlyos lelki krízis áll.
EZ ÁLLT A HÁTTÉRBEN:
A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot!
Leave a Comment