A Magyar Államkincstár tájékoztatója szerint az öregségi, özvegyi, szülői nyugdíjban vagy árvaellátásban részesülők évente egyszer méltányossági egyszeri segélyt igényelhetnek, amelynek összege 15 ezer és 50 ezer forint között lehet. A jogosultságnál vizsgálják a jövedelmet, az egészségi állapotot, a vagyoni helyzetet és a háztartás körülményeit is. Emellett azok, akiknek a nyugdíja és egyéb rendszeres ellátása nem haladja meg a havi 140 ezer forintot, kivételes nyugdíjemelést is kérhetnek, amely havi 3–8 ezer forinttal növelheti az ellátást. Ha pedig valaki azonnali anyagi válságba kerül, a lakóhely szerinti önkormányzatnál rendkívüli települési támogatás is igényelhető. Éppen ezért azoknak is érdemes érdeklődniük és kérelmet benyújtaniuk, akik nem biztosak abban, hogy jogosultak a támogatásokra.
Nem csitulnak a kedélyek Majka körül, de most erről éppen maga az előadó vagyis Majka tehet! Mint Kubatov Gábor és Orbán Balázs, közleményben bírálták az esetet: szerinte a show „átlépte a R/bi/ont”,
A család egy születésnapi programról tartott hazafelé, amikor bekövetkezett az ütközés Egy családi ünneplés után egészen váratlan és ijesztő élményben volt része Tabáni Istvánnak, feleségének és két k
Az elmúlt hónapokban egyre több vita alakult ki a TISZA Párt energiapolitikai elképzelései körül. A kormányközeli sajtó és több kormányzati szereplő azt állítja, hogy egy esetleges Tisza-kormány megsz
Leave a Comment