Magyar Péter bejelentette, hogy visszalépnek! – Mi folyik itt? 1/2

Általános

Ezek sikeresen össze is jöttek. Azonban a Tisza Párt alelnöke a hét második napján közölte, hogy visszalépnek és nem indulnak a közgyűlési helyekért. Hogy miért? Megmagyarázta: A TISZA párt több ezer önkéntes önfeláldozó munkájának eredményeként pár nap alatt mind a tizenkilenc megyében összegyűjtötte a megyei közgyűlési helyekért történő indulásho

Így lesz brutálisan szép az orchideád! 1/3

Általános

Miért jó a fokhagyma az orchideák számára? Egy könnyen elkészíthető oldattal serkenthetjük az orchideák virágzását. Ehhez csak néhány gerezd fokhagymára (3-4) és 1 liter vízre lesz szükségünk. Fokhagyma oldat elkészítése Először forraljuk fel a vizet, majd hagyjuk hűlni. Aprítsuk fel a fokhagymát lehetőleg apró darabokra, de akár reszelhetjük vagy

Így lesz brutálisan szép az orchideád! 1/2

Általános

Azáltal, hogy csökkenthető a koleszterinszint, javítható az emésztés és megelőzhetők bizonyos bakteriális fertőzések, valamint erősödik az immunrendszer. A növénytársításban is kulcsfontosságú, hiszen hatékonyan védekezik számos gombás betegség ellen és távol tartja a kártevőket. Még a pucércsigák ellen is hatékony, mivel nem tolerálják a fokhagyma

Fördős Zé megmutatta párját! 1/2

Celeb

Kontit kölyökként kitette valaki egy konténer mellé. Onnan kapta a nevét is. Korona fertőzés miatt pár napot kórházban töltött, aztán gazdis lett. Néhány hónap múlva az elvileg őt örökre vállalók jelezték, hogy visszaadják, mert ugat, és a lakók és a főbérlő, meg ez így nincs rendben… Mellettük nőtt fel a kutya. Nem tudtak vele foglalkozni, [

Tovább romlott Karsai Dániel állapota

24/05/06Általános

Karsai Dániel, aki ALS-betegséggel küzd, harcol az aktív eutanázia legalizálásáért Magyarországon. Nyilvános megjelenése óta számos interjút adott, vitázott és politikai állásfoglalásokat tett. Strasbourgban is felszólalt az ügy mellett, és népszavazást kezdeményezett, melyet visszautasítottak. Parlamenti látogatásakor a kormánypárti politikusok ne

Nem csitul a botrány Majka és TV2-ős sztár között! 1/5

Celeb

Van amiben igazad van. Sok emberrel dolgoztam együtt tényleg az elmúlt időszakban. Ne haragudj, hogy nem te voltál az első, akinek lehetőséget próbáltam adni. Kaly Rolandnak például saját költségen forgattam videoklipet, írtam dalt, fizettem stúdiót, de nyíltan vállalom, hogy azért, mert benne sokkal nagyobb lehetőséget láttam, mint benned. Sokolda

Nem csitul a botrány Majka és TV2-ős sztár között! 1/4

Celeb

Mielőtt hatásvadász, vagy kattintásvadász videókat teszel közzé az én nevemmel (mint a legrosszabb bulvárlapok), azért rám írhattál volna mégegyszer (vagy akár többször), hogy Helló Majka, mi újság? Lesz ebből valami? Na mi újság? Nem csinálsz valami olyan dalt, amiben el tudsz képzelni engem? ..sőt, akár kellemetlen is lehettél volna, és bombázhat

Page 3 of 76